Negyedéves fennállása alkalmából megajándékozott minket egy hasról hátra fodulással. Többször ismételte, úgyhogy nem lehet véletlen.
Kristóf holnap lesz három hónapos, és már igazi világfi. Ha összeszámolnánk, hány napot tölött otthon és mennyit házon kívül, szerintem majdnem egyenlő lenne a két oldal. Volt Pécsen, Budapesten többször is, ma pedig Erdőkertes és Miskolc is rákerült a meglátogatott helyek listájára. Egyáltalán nem okoz számára gondot az utazás, már amennyiben kellő sebességgel robog alatta a kis sárga autó.
Persze a legjobb nem is az, hogy hagy minket országjárni - bár ezért is nagyon hálásak vagyunk -, hanem az a hihetetlen fejlődési ugrás, amit az utóbbi két hétben figyelhettünk meg rajta. Azóta ugyanis, ha ébren van és nem eszik, akkor nevet. Vigyorog. Rötyög. Heherész. Somolyog. Főleg akkor, ha a hajammal csikizem az arcát vagy ha simogatjuk. Nagyon szórakoztató egyéniség lett, ráadásul olyan, mintha ennek tudatában is lenne. Ugyanis beszélget is velünk a maga módján. Ha fölé hajol valaki, azt rettentően szereti, és azonnal elkezd szövegelni neki.
Ha növény volna, azt mondhatnánk: meghálálja a törődést.
És már tartja a fejét, ha hasra fektetjük, úgy 10 másodpercig!
Az elmúlt napok alapján levonom a következtetést, hogy teázni jobban szeret, mint kávézni, de még kávézni is jobban, mint villamosozni meg városon belül autózni.
ps: Pesten vagyunk, nyaralunk.
5 kiló 30 deka, mosolygós, egyre szebb és egyre jobban tűri a Doresz szeretet-megnyilvánulásait. (Amelyek egyébként néha kicsit durvák, bár a szemkinyomásról talán már sikerült lebeszélnünk.) HAtározottan igényli a társaságot, amint egyedülhagyjuk, még álmában is nyekereg. Így aztán ki kellett találni valami értelmes okot, miért is vettünk neki kiságyat. Például mert az egy óriási vasalókosár!
Régen írtam már részletes jubileumit, így azzal kezdem, hogy kábé két hete már egész sokat tartja nyitva a szemét ez a kis lókötő. A régi szép idők, amikor még kábé 20 órát aludt a 24-ből, már a múlt ködébe vesztek. És azok is, amikor még nem ismertem fel a sírásáról. Sajnos jóval többször hagyom sírni, mint szeretném - azon egyszerű oknál fogva, hogy eddig még nem sikerült megdupláznom magam. Ennek ellenére már többször rámmosolygott, olyan igazit. Apája is tanusíthatja, hogy már képes az ilyesmire a kis zsengekorú utódunk.
Meglepő, de fürdés közben egyetlen sírás vagy nyögés se hagyja el a száját, sőt, néha már azt hiszem, élvezi.
Van már a fenekében vagy 760 kilométer, mivel húsvétkor meglátogattuk a pécsi nagyszülőket. Utazni eléggé szeret, a visszaút még problémamentesebb volt, mint az odaút, amiről meg már írtam.
Az elmúlt két hétben eléggé rámijesztett a rengeteg bukással, viszont látszólag jól fejlődik, növeszti a hurkáit már a kezén is, én meg beszereztem pár új felsőt, hogy lépést tudjak tartani a napi három átöltözéssel, úgyhogy már nem aggódom.
Doresz változatlanul szereti a tesóját, viszont nagyon kell figyelni rájuk, mert képesek egymásnak esni. (Kristóf hadonászik, amit Doresz verekedésnek értékel, és minden eszközzel megpróbálja elhallgattatni. Például párnát fog a Kristóf arca elé, megpróbálja kiszúrni a szemét, ilyenek.)
Voltak újabb látogatóink: Kata és Gergő, valamint F. Tünde a pszichodrámások közül. Pécsi nagyi és nagypapa szintén új személyes ismerősök, ezenkívül sokakkal találkozott, amikor részt vett a nagycsütörtöki gyülekezeti vacsorán, de persze nem sorolunk fel mindenkit egyenként. És ha már itt tartunk, van Kristófnak is iwiw-lapja, úgyhogy akivel már találkozott, az jelölje be, vagy -vissza. Csak a személyes találkozás ér! Ja igen, és majd elfelejtettem, hogy Pécsen találkoztunk még Bíróval és Krisztával is, úgyhogy ők is jelölhetnek!
Hamarosan jönnek a nagyis fényképek is.
HA a sebességünk 70 km/h alá ment, azonnal elkezdett nyekeregni. Amint az utazás hossza túllépte a 7 órát, elkezdett ordítani.
Erre Doresz - aki előtte, a hosszú úttól besokallva, szintén közölte, hogy nem akar a pécsi nagyihoz menni, inkább menjünk haza gyalog (Mecseknádasdról, haha) - elkezdte vigasztalni: Ne sírj, Kristóf, ne sírj, mindjárt megérkezünk a pécsi nagyihoz! Semmi baj, KRistóf, mindjárt megérkezünk a pécsi nagyihoz.
Hát, ő nem nagyon látszik, rólam meg elég előnytelen a kép, de mert lemerült a fényképezőgép eleme, és nem volt nálunk tartalék, nem tudunk mást feltenni ide. Viszont rájöttünk, hogy ez egy jó hely, úgyhogy majd máskor is megyünk, és akkor fényképözön. Ja igen, és a háttérben az a kicsi rózsaszín alak a két fa között, az Doresz.
Ez a kedvenc ruhája - mármint én ezt szeretem rajta a legjobban. Különös ismertetőjele, hogy ha felveszi, öt percen belül lehányja, úgyhogy többet volt a szennyesben eddig, mint rajta.
Egész nap nézzük, hogy akkor most kire is hasonlít. Sokak szerint Danira, de szerintem Dani helyes fickó. Ugye Doreszra azt mondtuk, hogy gyönyörű, mert igazi csajos csókos szája volt, meg hosszú szempillái. Kristóf mióta ilyen ütemben hízik, egyre kevésbé mondható szépnek, sokkal inkább a "kedves arcú" jelző a helytálló. Na, nem mintha ez baj lenne, több babát láttunk már, akik a kezdeti hájasodás után újra arányos külsejűek lettek egyéves korukra, és amúgy is, a fiúknak nem is kell szépnek lenni, elég, ha aranyosak.
Most mindenesetre úgy látom, leginkább egy plüssállatra hasonlít a nagy barna gombszemeivel. Kutyára. Vagy nyuszira. Mindenesetre aranyos plüssállat, vele is alszom minden este, ma meg ráadásul délután vagy két percig folyamatosan a szemembe nézett. Azt hiszem, szeret.
A második hétről csak száraz adatokat közöltünk, így azért ehhez még egy fontos kiegészítés: másfél hetesen volt először sétálni Kristóf. Szemben azzal, hogy Doreszt annakidején az Egyetem főépületéhez vittük sétálni - hogy lássa maga előtt a célt -, Kristóf, a szegény második gyerek az első gyerek szórakozásának kedvéért a Máltai játszótérre ment. Azért reméljük, jobban érezte magát, mint Doresz 2006. január elsején, akkor ugyanis elég hideg volt, most meg napsütés, kész tavasz.
A következő napokban is mindig mentünk valahova egészen szerdáig, amikor is a harmadik élethét meghatározó eseménye bekövetkezett, az én lázas mellgyulladásom. Szerdán meg csütörtökön az ágyat nyomtam, azóta meg próbálom visszatornázni a tej mennyiségét a normálra - mármint arra, amit KRistóf annak tart.
Persze valószínű, nem szenved hiányt, legalábbis a lábán kialakulóban lévő remegő háj erről árulkodik.
Egyre inkább figyel a külvilágra, például a kiságyra szerelhető forgó most már sokáig leköti. Mosolyra is mintha gyakrabban húzná a száját, mint eddig, bár a nagykönyv szerint ez még nem az az igazi mosoly.
Imádja, ha jól bebugyoláljuk valami nagy kendőbe vagy takaróba, ez még akkor is képes megnyugtatni, ha már semmi más nem használt. Igazi kis pólyás! Bár azt hizzá kell tenni, hogy az a pólya, ami Doresznak három hónapig jó volt, Kristófnak már most túlságosan kényelmetlen, hosszra is, szélességre is majdnem kicsi. Ezért is tértünk át a takaróba bugyolálásra.
Az első három hét alatt a következő személyekkel ismerkedett meg személyesen:
Tam, Andi, Dia, Márton, Réka, Zoli, Zsuzsa, K. Kriszti, T. Szilvi, gyermekorvos, védőnő. Ki szeretne a jövő heti listán szerepelni?
Nálunk mármár családi hagyomány az újszülöttekről verset írni. Íme az első kétsoros:
Hajnali három és négy között (ez a cím!) Írta Dávid Adél verse
Senyvedő
Ember ő.
És íme a verselemzés: Ilyentájt teljes gőzzel emészt, ezt a tevékenységet pedig nagy sóhajtozások és nyögések közepette teszi, kivétel, ha kézben van, bár néha akkor is. Ezért is fekszem le este kilenckor.
Ma hosszan a szemembe nézett és legyintett egyet a kezével, az arcom meg pont útban volt megsimogatta az arcom.
Kedden volt egyhetes a Kicsike. Eddig az időpontig túl vagyunk csomó kellemetlenségen: a kórházi időszakon úgy általában, beleértve azt a 4-5 vérvételt, amit elkövettek rajta, a mellkasröntgent, amivel a streptococcus okozta tüdőgyulladást akarták kizárni (sikerült), az első oltást. Mindezen szörnyűségek többségének az volt az oka, hogy Kristóf élete első napját folyamatos nyöszörgéssel töltötte - tényleg folyamatossal, még evés közben is ment a háttérben.
(Szvsz csupán arról volt szó, hogy kicsit hirtelen jött neki ez a megszületés dolog... Lehet, hogy ha nem aggódunk annyira a hova tegyük Doreszt szülés idejére témán, akkor egy nappal később is elég lett volna bemenni a kórházba, és minden mehet a maga útján. Így talán picit megsürgettük, és hát a fiúk nem szeretik, ha sürgetik őket.)
Habár a szülőszobán még eszébe sem volt enni, később minden gond nélkül ment neki az átállás a köldökzsinórról a szájon át táplálkozásra: óriási nyelések, hatalmas böffentések, stb.
Jól eszik, jól alszik, mást nagyon ilyenkor még úgysem kell csinálni.
A hétfordulón leesett a köldökcsonkja is estére, úgyhogy ezen is túl vagyunk.
Látta a körzeti doktor bácsi is, minden újszülöttkori reflexet ki is próbáltunk - kivéve persze a búvárt -, és minden működik is.
Első látogatóink a leendő keresztszülők voltak, helyesebben közülük kettő. (Akinek van füle, hallja! :))
Teljes a családi idill, szombattól élvezzük az itthonlétet, és már most úgy tűnik, mintha mindig is négyen lettünk volna. Amúgy meg nem is igaz, hogy négy embernek kicsi a franciaágy.
Ja, és nem, nem vészes a testvérféltékenység sem - annak ellenére, hogy vannak emberek, akik minden Doresz-megnyilvánulásba próbálják valahogy ezt a témát interpretálni.
Bemutatkozás
Nemcsak az első gyereknek jár ám a saját blog... Minden, ami vicces, fontos, mérföldkő.
Keresés
Utolsó kommentek
- Cumisztori, Gyöngyi: Mi is pont erre a két dologra használjuk. :) Elavás... »- egyes számú kunszt, Kata: Dani is pont 3 hónaposan csinálta először ezt a kunsztot,... »
- diagnózis, Gyöngyi: A 2 hét nálunk csütörtökön letelt. 21 napig állítólag még... »
- diagnózis, Adél : Napra pontosan két hét. Remélem, ti is hasonló jól ússzátok... »
- diagnózis, Gyöngyi: De jó! Szerencsések vagytok, mi még most várjuk, hogy lesz-e... »
Archívum
- Jelen- 2008. június
- 2008. május
- 2008. április
- 2008. március
- 2008. február
- 2008. január
- Az összes »
Linkek
hanna és sbodidoresz
lepkevár
unokatesódani
Egyéb
